Ilyen volt, ilyen lett – Az újjávarázsolt Régi posta utca
A Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. műszaki előkészítésében és lebonyolításában megvalósult beruházás során kiemelt figyelmet kapott az akadálymentes közlekedés biztosítása, és egy zöldebb, élhetőbb környezet kialakítása. Ennek érdekében 10 új fát telepítettek az úgynevezett Stockholm, valamint hagyományos ültetési módszer alkalmazásával. Növényzettel gazdagított, parkos tér jött így létre évelőkkel, cserjékkel, amely hamar a belvárosiak egyik kedvelt találkozási helyévé vált. Külön érdekesség, hogy a Régi posta utca 4. szám alatti ház tűzfalán – futtatott növények telepítésével – egy 75 négyzetméteres zöldfalat alakítottak ki.
Az V. kerületben a zöldterületek lehető legnagyobb arányú növelése mellett kiemelt figyelmet fordítanak a „kék” szemléletre, ennek megfelelően a víztakarékos öntözés érdekében eső- és talajnedvesség-érzékelőket létesítettek, amely megakadályozza a felesleges öntözést. A zöldfelület vízzel való ellátásához egy 77 méter mély kutat is fúrtak, az öntözés szabályozását pedig egy meteorológiai állomás segíti.

A Régi posta utca az átépítés után (felső fotó), illetve azt megelőzően.
Új utcabútorokkal is gazdagodott az utca: 9 hulladékgyűjtő edényt, 3 kutyaürülék-tartót, 7 kerékpártámaszt és egy ivókutat is telepítettek. Mindezek mellett megújult a közvilágítás, illetve új térfigyelő kamerák járulnak hozzá a nagyobb biztonsághoz. A teresedés Rondella (egykori bástyatorony) tematikájához kapcsolódva egy bronz makettet helyeztek ki mészkő tömbre, amely az utca díszeként a középkori Pestet ábrázolja, gyengénlátók számára Braille írással is feltüntetve a legfontosabb információkat. Ez segít visszatekinteni az évszázadokkal korábbi pesti belvárosra, kiválóan mutatja be a török kor utáni időket. A maketten a városfal, az általa határolt épületek, a Duna és a három egykori városkapu – a Váci kapu, a Hatvani kapu és a Kecskeméti kapu – ábrázolása látható.
A Régi posta utcában talált méltó otthonra a felújított, korábban a Váci utcában álló Hermész-kút. A teresedésben egy lépőkövet is kihelyeztek, amely Jókai Mór És mégis mozog a Föld című regényének egy részletét idézi fel, emléket állítva az egykori Rondellának.
Forrás: Mai Belváros – Fotók: Assay Péter