Hermész, a belvárosi vándorló

Hermész, a belvárosi vándorló

2026. január 27.

Igazán kalandos története van Belváros egyik híres-neves köztéri alkotásának. A Hermész szobor állt már egy ház falfülkéjében az Erzsébet hídnál, járt Zebegényben, majd sokáig a Váci utcát díszítette. Napjainkban a Belváros Önkormányzata beruházása keretében megújult Régi posta utcában csodálható meg az alkotás.

Bár a szobrokról úgy tartjuk, hogy általában egyhelyben állnak, azért akad példa vándorló alkotásokra is. Ilyen például a belvárosi Hermész-kút, ami többször is új helyre költözött, hogy aztán végül megtalálja – remélhetően immár végső – helyét a nemrég teljeskörűen felújított és átadott Régi posta utcában.

Giovanni de Bologna Merkur szobrának másolata eredetileg a Duna utca egyik házában állt, nagyjából a második emelet magasságában, egy falfülkében. Az épületet azonban az Erzsébet híd újjáépítése miatt bontásra ítélték, így a szoborra is a pusztulás várt volna, ha nem lép közbe dr. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori legendás főbemondója.

A 2011-es Kincses Belváros Kalendáriumában olvasható visszaemlékezésében a 2018-ban elhunyt Kazinczy-díjas rádiós, tanár és előadóművész úgy fogalmazott, hogy „egy jóérzésű építésvezető révén a szobrot nekem adták, én pedig a Magyar Rádió kertjében helyeztettem némi restaurálás után”. Az alkotás azonban hosszú ideig nem maradhatott azon a helyen, mivel a Festetics-palota melletti új ház építésekor a Pollack Mihály téri kert is megszűnt.

Dr. Bőzsöny Ferenc a szobrot Zebegénybe vitette, ahonnan a műemlékvédelem rövid időn belül visszahozatta Budapestre. A Hermész-kutat ezt követően a Váci utcában állították fel 1983-ban, ahol igen hamar a Belváros egyik ismert és közkedvelt szobra lett.

A sétálóutcában egészen 2021-ig volt látható az alkotás, azonban a Fontana üzletház bontásakor a Hermész-kútnak ismét mozdulnia kellett.

2025-ben került újra köztérre az alkotás, amikor is a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. műszaki előkészítésében és lebonyolításában megújult Régi posta utcában kapott méltó új helyet. A Hermész-kút nem csak a megújult tér központi elemévé vált, de korszerűsített gépészetet is kapott, így az ma már vízvisszaforgatásos, alacsony üzemeltetési költségű és környezettudatos kútként gazdagítja kerületünket.

Cink helyett bronzból, de eredeti formában

A görög mitológiában az istenek hírnökének, és többek közt az utazók és a pásztorok védelmezőjének számító Hermész (római „megfelelője” Merkúr) szobra eredetileg horganyból, ismertebb nevén cinkből készült. Mivel nem viselte jól az időjárás viszontagságait, 1985-ben bronzból restaurálták. A Wild László építész tervezte klasszicizáló kúttest a 2025-ös áthelyezés után is megtartotta eredeti formáját.